Bemutatkozás

Magiszter Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Iskolánk mottója: „… Nem a gyereknek kell jónak lennie az iskola kedvéért…az iskolának kell mindent megtennie a gyerekért ./Vekerdy Tamás/

Iskolánk működését 2008 szeptemberében kezdte meg. Intézményünk fontosnak tartja és igyekszik is biztosítani diákjainak a családiasabb, otthonosabb légkört. Az emberséges fogadtatás, tapasztalt szaktanárok, empatikus kollégák vonzzák a hallgatókat, diákokat intézményünkbe.

A befogadó jellegű gimnáziumunk mellett az általunk kínált művészeti tevékenységek is hiánypótlóak megyei szinten. A 4+1 évfolyamos művészeti szakgimnázium keretein belül média- és művészeti fotográfus, szobrász, festő, divat-és stílustervező illetve kortárs- modern tánc szakmák tanulására nyílik lehetőségük az általános iskolából érkező diákoknak. Ugyanezen szakmákat választhatják a már érettségivel rendelkező fiatalok is felnőtt nappali két éves képzés keretében.

Iskolánk diákjai részt vesznek minden városi rendezvényen, és kreatív megmozdulásaink felkeltik a média érdeklődését. Sok sikerhez és elismeréshez juthattak diákjaink az elmúlt időszakban. Tanulóink folyamatosan részt vesznek a város szépítésében. Nagy siker volt a Tisza támfalának kifestése, melyen Szolnok nevezetes, patinás épületei és hírességei kaptak helyet, s mely projekt folytatásaként 2019 augusztusában a Tisza hullámterén lévő betonlelátó felfestésére került sor.

A rendőrség baleset-megelőzési pályázatán első helyezettek lettek diákjaink, így a Thököly úton festhettek graffitiket betonfelületekre. 2019 nyarától 36 kamion viszi felületén Európa szerte tanulóink munkáját.

Baleset megelőzés

Projektjeink nem csak az országban, de már nemzetközi szinten is hírnevet kaptak. A Soroptimist Nemzetközi Női Szervezet felkérésére, a Berlini fal lebontásának 30-ik évfordulójára tanulóink több mint 30 alkotást készítettek, melyek között voltak linómetszetek, festmények és grafikák is. A munkákból Budán nyílt kiállítás 2019. július 2-án, melyet a német konzul nyitott meg. A képek azóta már Németországban, Hof-ban is kiállításra kerültek, majd sikeresen árverezték őket. A befolyt összeg tehetséges dikjainkat támogatja.

A 10. „Ádámok és Évák Ünnepén” a színművészek szakmai elismerésben méltatták iskolánkat. Szaktanáraink és diákjaink tehetségét mutatja a számos művészeti és egyéb versenyeredmény illetve az OKTV-ken való sikeres részvétel. Minden tanévben művészettörténetből 11-12. helyen végez diákunk. Kiemelkedő eredménnyel szerepeltünk a 2018-19-es tanévben a teljesség igénye nélkül az alábbi versenyeken:

  • VII. Országos Grafikai Versenyen,
  • Berczik Sára emlékére rendezett Tánc kiállítás című kortárs modern táncversenyen ifjúsági korosztály,
  • VI. Országos Fotó és Filmversenyen,
  • XXVII. Országos Rajzversenyen,
  • XXI. Országos Mintázásversenyen,

További számos pályázaton vettek részt tanítványaink, melynek eredményeként az elismerés mellett eszközökhöz, anyagi támogatáshoz is juthattunk.

2017-ben kezdte meg működését Alapfokú Művészeti Iskolánk a táncművészet, a képző és iparművészet és a színművészet iránt érdeklődő általános és középiskolásoknak.

  • Képző- és iparművészet: Festészet, grafika, Fotó és film, Környezetkultúra, Szobrászat
  • Szín- és bábművészet: Dráma és színjáték
  • Táncművészet: Modern tánc

 

HKP I. szint, Honvéd kadét közismereti képzés

A honvéd kadét közismereti képzés során a diákok - honvéd kadétok - honvédelmi alapismeretek közismereti tantárgyat tanulnak heti 1-2 órában, amelyen megismerkedhetnek azzal, hogy milyen honvédelmi feladatai vannak a magyar állampolgároknak és azzal is, hogy mit tesz a Magyar Honvédség a haza védelméért. Mindezek közben számos, a mindennapi életben is használható tudásra is szert tesznek, ilyen például az elsősegélynyújtás, a terepen való tájékozódás, a táborozási ismeretek vagy akár az önvédelem. Az ebben a képzési formában tanuló honvéd kadétok honvédelmi alapismeretekből - választható érettségi vizsgatárgyként - érettségizhetnek is, amely felvételi tárgyként szerepel a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő jelentkezésnél. A tanórai elfoglaltságot szabadidős programok egészítik ki. Ezek egyrészt az elméletben tanultak gyakorlását segítik, másrészt a diákok számos olyan programon vehetnek részt (pl. sportlövészet, küzdősportok, hagyományőrzés, hadisírgondozás, ejtőernyőzés), amelyekre csak a honvéd kadétok járhatnak.

További információ: www.kadetprogram.hu

 

Arany János Kollégiumi Program

A program célja, hogy a sérülékeny tanulói csoportokba tartozó gyermekek a középiskolai kollégiumok által alkalmazható pedagógiai eszközrendszer segítségével eredményesen tanulhassanak, és érettségi bizonyítványt szerezzenek nappali tagozatos gimnáziumi/szakgimnáziumi osztályokban, továbbá esélyt kapjanak az érettségire épülő szakképzés vagy felsőfokú tanulmányok megkezdésére. A kollégiumi tagság fenntartása a középiskolai tanulmányok teljes időtartamára kötelező. Az 1+4 éves program egy előkészítő évvel indul, ami segítséget ad ahhoz, hogy a hiányokat a diákok pótolják. Ezt követően a tanulóknak lehetőségük van arra, hogy tehetségüknek és érdeklődésüknek megfelelően az előkészítő évet követően intézményünk alábbi osztályaiban folytassák tanulmányaikat:

  • általános gimnáziumi osztály,
  • gimnáziumi osztály Honvéd Kadét Programmal,
  • művészeti szakgimnáziumi osztály; megszerezhető szakképesítés: képző- és iparművészeti munkatárs (divatstílus- és jelmeztervező, festő, művészeti grafikus, művészeti és médiafotográfus, szobrász), Táncos II. (kortárs-, modern táncos, és néptáncos),

További információ: letöltés itt!

 

Számunkra a legnagyobb elismerés és egyben visszacsatolás, hogy diákjaink és családjaik elégedettek munkánkkal, az elért tanulmányi és verseny eredményekkel.

Táncművészet